Régen voltam már ennyire dühös... és csalódott.
Van az az érzés, amikor valakiben megbízol. Úgy, hogy a legtöbb dolgot bármi féle aggodalom vagy rossz érzés nélkül elmondod neki.
Aztán az a másik, amikor komótosan pofára esel.
Nem tudom megmondani, hogy az első vagy a második rosszabb. Hiszen, ha megteszed az elsőt, szinte elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb a második is bekövetkezzen.
Ezért lassan úgy vagyok vele, hogy elegem van a bizalmaskodásból. Nem akarok senkinek semmit mondani, mert a végén biztosan én fogom kibaszott szarul érezni magam. És már elegem van.
Mi a különbség a között, hogy mély vagy felszínes barátságokat köt az ember? Már szinte semmi. Hiszen már azokban sem lehet megbízni, akik a legközelebb állnak hozzád.
Irigylem azokat, akiknek sikerül találniuk egy olyan embert, akiben feltétel nélkül megbízhatnak és ez az érzés kölcsönös.
Annyira szeretném, ha én is találnék valaki ilyent.... Aki miatt nem kéne most bejegyzést írnom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése