No comment...

Tudom én, hogy isteni jó szórakozás engem felidegesíteni meg, minden, de én azért már kezdtem egy pöpikét unni.

Oké, elkezdődött az év, tök jól elvagyok meg minden, főleg, hogy az a problémám is megoldódott, hogy nincs kit lesni a folyosón. Most már van. Kettő is.
Az egyik az a tizedikes srác, aki velünk jött gólyatáborba, mint DÖK-ös. Vicces, de ott még én is csak egyszerűen rá mondtam, hogy nem néz ki rosszul meg tudom is én, most meg.... Hát istenem elájulok a stílusától, halál komolyan. Nem beszélek vele sokat. Sőt, nem is köszönünk egymásnak a folyosón, pedig a táborban még egész jól el is voltunk, de azért összenézegetünk, ha egy helyen tartózkodunk. A gyerekkel csak annyi a probléma, hogy az iskola 75%-a epekedik érte, na meg, hogy egy kicsit flegma.
A másik pedig egy évvel idősebb egyeskénél, azaz 11.-es. Akkor vettem észre, amikor mi épp kirontottunk a női mosdóból, ő meg jött a haverjaival a föci terem irányából. Az első,a mi eszedbe jut róla az, hogy nagyon laza. Olyan a haja, mintha egy tornádó kente volna rá a hajzselét és állította volna be olyan vadul, a nyakában mindig ott lóg a headset-je, csak ritkán látom mosolyogni vagy nevetni, de ha megteszi, akkor attól el lehet olvadni. Nagyon édes babapofija van és azt hiszem ő sem büszkélkedhet kevesebb rajongóval mint az előző.
Pech, hogy nekem is mindig a tömegcikk kell.
Na már most, ketteskével is összenézegetünk vagy mosolygunk vagy tudom is én, hogy mi van, a nevével is tisztában vagyok, az egyik barátnőm az osztálytársa, de egyenlőre még eszem ágában sincs kérdezgetni róla. Neki valószínűleg fogalma sincs arról, hogy ki is vagyok, és minden tudománya odáig terjedhet ki, hogy kilencedikes vagyok és kész. Kivéve persze, ha Ő is nyomozgatott egy kicsit, ahogy én tettem. Persze én nem nyomtatom ki az órarendjét és rakom el a tolltartómba, hogy a szüneteimet aztán az utána való rohangálással töltsem. Nem úgy, mint egyesek...
De.
Egyeske ma sikeresen döbbentett meg. A következő történt:
A hajam úgy állt, mint a szénaboglya, a pulcsim esetlenül volt a táskámra dobva és éppen rohantam kifelé az iskolából, hogy aztán  együtt menjek a Milli-be pár baráttal, amikor utánam szólt (megjegyzem észre vettem, hogy ott van, de meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg hozzám szól), méghozzá így:
- Lori! *lö én döbbenten hátrafordul hajgumival a kezében és hitetlenkeve néz rá* - Nem tudod, hogy ki jutott be a skalpvadászok közül tegnap a való világba? *lö én majdnem eltátja a száját.*
- Fogalma  sincs. *rövid válasz tőlem*
- Kár, mindegy. Szia.
- Szia. *lö én minden önuralmat összeszedve nyugodtan indul kifelé a bejárati ajtón, amikor ketteske épp befelé tart de nem tudok foglalkozni velem a hirtelen jött gyomorremegéstől, ami rám tört és amit valószínűleg egyeske okozott*
Na már most, már az is sokkolt, hogy egyáltalán tudja a nevemet, mégpedig azért mert:
Ha tudja a nevem --> akkor valószínűleg csekkolta a facebookomat(ismerősök vagyunk) --> vagyis nagy eséllyel megnézte a képeimet is --> ebből következően két lehetőség van:

a,) tudja, hogy bejön nekem és csak zavarba akart hozni

b,) érdeklem

Hátömm izé... érdekeeees, főleg hogy egész nap képes voltam ezen gondolkodni és még el is hisztizni pár embernek. Nevetséges. Az egyetlen reményem az maradt, hogy ez egyszeri alkalom volt és többet nem szándékozik utánam szólogatni vagy köszöngetni. Hogy miért nem szeretném? Mert addig jó, amíg távolról nézegetem és nincs semmi. Mert bármennyire is néz ki jól a gyerek, bármennyire is jó arc és bármennyire is jó lehetne vele, én NEM akarom. Mert abból csak probléma van. Szóval nagyon erősen ajánlom neki, hogy ha eszébe jutott egyáltalán, akkor nagyon gyorsan tegyen le arról, hogy közelebbi ismeretséget fogunk teremteni!