Depi szag van...

"Utálom a szemedet, a hajadat, azt a jól ismert, flegma mosolyodat. Utálom a nevetésed, a nagyképűséged.
De tudod hogy mit utálok benned a legjobban?
Azt, hogy ezek után még eléred, hogy szeresselek ..."

 

"My body don't lie, i'm outta my mind, let it rain over me..."

"Az elérhetetlen reménytelen szerelmével szépítjük meg, vagy tesszük csúffá az elérhetőt."

 

Nehéz dolog, hogy ne szeress, de nehéz az is, hogyha szeretsz. A legnehezebb, ha hiába szeretsz.

Csak a reménytelen szerelmes tudja, hogy mi a szerelem.

 A szád jutott eszembe, hogy
mennyi mindent lehetne
játszani vele.
Vagy a bátor csontok a válladon.

És aggódom, hogy érdekel-e még
Téged is az én vállam
vagy a szám vajon.

 Miért kell mindig magamban vándorolni,
s imákat mondani valakiért...
s miért kell csak mindig rólad álmodozni,
ha nem szeretsz, miért? miért? miért?

 "Menj el, és soha többet ne is gyere vissza az életembe, mert amióta ismerlek, pokol az életem, és epekedve várom azt a pillanatot, amikor elém állsz, átölelsz, és megcsókolsz, és arra kérsz, hogy maradjak mindig melletted. De ez a pillanat soha nem jön el." (!!!)

Most a szív nyugodni vágyik,
szenvedélye ellobog,
mert belátja, hogy a másik
szív érette nem dobog.

 Ha gyűlölnél! de csupán nem szeretsz.
Fáj? Nem. A kínok kínos kínja ez.

 Nem tudtam a szememnek parancsolni. Néztem őt, néztem, és örömöm telt abban, hogy nézhetem, fájdalmas nagy örömöm. Úgy voltam vele, mint a szomjan haló ember, aki végre kutat talál, s bár tudja, hogy a kút vize mérgezett, mégis nagy kortyokkal iszik belőle.

Ő minden, amire vágysz, minden, amit nem kaphatsz meg.

 Szeretlek, mondom, ő meg mondja:
Szeress nyugodtan, majd nem
figyelek oda.

Hosszú ideig próbáltam elfogni tekintetét. Újra meg újra éppen csak találkozott a szemünk; de az övé, minthogy nem volt mondanivalója számomra, hamarosan zavartan elfordult.