*Hajtépős*

Még mindig próbálom elhitetni magammal, hogy minden tök okés, meg rendben van, de annyira azért nincs... Sőt, síkideg vagyok. Már egy hete Broken Arrow-ot hallgatok, és mint tudjuk annak nem épp a légvérpezsdítőbb a szövege. De sebaj... 
Milyen jó is lenne már, ha minden úgy menne, ahogy én akarom és nem pont fordítva.


1. Van ugyebár Ő... a múltkori Ő. Szóval, Ő-t most már fejbe kéne vágni egy féltéglával. Hátha visszazökken az agya és el tudja végre dönteni, hogy mi az úristent is akar, mert már engem idegesítenek a hangulatváltozásai. Egyik pillanatban ugyanúgy hülyülünk, mint régen, aztán a másikban meg képes levegőnek nézni. Na, ilyenkor van az, hogy legszívesebben fejbe rúgnám. De neeem, ilyet nem csinálunk, inkább előkaparászom a legbunkóbb énemet és porrá alázom a ribancai előtt. Aztán ő visszavág és kialakul egy szép kis veszekedés. Aztán minden kezdődik az elejéről... Tiszta jó.... Csak már kezdem unni....


2. Aztán van X. Na, X-ről még nem is meséltem. X-et kemény egy éve ismerem és nagyon szeretem. Tök jól elvagyunk meg minden, csak ugyebár van Y, aki mindig bekavar és akit X jobban bír, mint engem. Alapjában véve semmi gondom nem lenne Y-nal sem, sőt bírom is meg minden, csak ne próbálna meg áskálódni. Na, mindegy. X olyan fura mostanában és nem tudom miért...


3. Jaaaj és itt van nekünk még Z is! Hát Z-t agyon kéne csapni. Akkora egy idióta. Csak annyi a gond, hogy kibaszottul bírom a gyereket a hülyeségeivel, a mérhetetlen bunkóságával és perverzségével együtt. Őt nem sorolnám  a problémáim közé, csak egyszerűen nem tudok mit kezdeni a gyerekkel...